VolumeUp

Hangolódj rá és élvezd!

Szerelem első hangolásra: HB Mick Thomson

Az ember, aki 1996 óta pengeti a húrokat szóló- és ritmusgitárosként a Slipknot-ban, és akivel ha addig élek is egyszer lesz közös fotóm (:D) 46 éves lett. Ezért sajátos módon megköszöntöm.

mic_thomson_1.jpg


Michael Gordon Thomson 16 évesen fogott először gitárt, és szerencsére azóta sem tette le. Karrierje hajnalán gitárleckéket adott, majd a Body Pit zenekarban gitározott. Majd 96-ban (meghozta élete legjobb döntését) és belépett a Slipknot-ba.


Az ember azt gondolná, hogy biztosan muzikális családból származik, de valójában édesapja jazz album gyűjteményének köszönheti, hogy beleszeretett a zenélésbe. Erről egy interjú kapcsán beszélt, amikor a Day Of The Gusanot promózták.


Apropó interjú: napestig ecsetelhetném, hogy nyilvánvalóan romantikus szerelem fűzi a gitárjához, érdemes belenézni akár a Rockumentary-ba, akár a Rank Otusiders-be, de főleg az Audiobiography-ba, mert egyből nyilvánvalóvá válik.


Ahhoz képest, hogy ma már saját fesztiváljuk van, Mick eleinte álmában sem gondolta, micsoda jövő áll a Slipknot előtt: "Az első lemezünk után úgy voltam vele, hogy talán kiadunk még egyet, de nem igazán hittem benne, hogy a dalaink világszerte ennyi emberhez eljuthatnak. Tévedtem." Pedig már 1999-ben sem panaszkodhattak, hiszen május 27-én az Ozzfesten debütálhattak. Ami kicseszett nagy megtiszteltetés"

"Hatalmas buli volt, de persze a versenyszellem végig tombolt bennem. Nyilván, hiszen először turnéztunk ráadásul úgy, hogy a Slipknot (az első album) csak nagyjából egy hónappal az Ozzfest után jött ki."
Másik dolog, ami mára eggyé vált a Slipknottal: a maszkok. Mick és Jim stílusa viszont nem változott annyit, mint mondjuk Corey-é. Egész egyszerűen azért, mert Mick-nek a Vol.3-as maszk jött be a legjobban, így megtartotta.


És akkor a végére pár érdekesség:


Az első album, amit megvásárolt: Kiss-Destroyer (1976). Hét évesen, a tesójával egy garázsvásárban vették 25 centért, és rongyosra hallgatták.
A kedvenc borítója: Kiss-Alive II. A borító hangulata, a tagok sminkje nagy benyomást tett zenei pályafutására. Ha megnézel egy Slipknot borítót, ez nem is kérdéses.
Egy album, amit bárcsak ő készített volna: The Rolling Stones-Exile On Main Street (1972). A valaha készült legjobb szerzemény, hibátlan dalokkal.
Az album, amivel bevonulna a történelembe: Slipknot-Slipknot (1999). Ahogy fogalmazott nehéz egyet választania, hiszen minden szerzeményük formálta a zenekart, de nyers és őszinte stílusa miatt (na meg az a fajta zenei szabadság, amit dalszerzés közben éreztek) ez nőtt leginkább a szívéhez.

Nos, ezzel nincs egyedül. :D

 Kép: Fanpop

A bejegyzés trackback címe:

https://volumeup.blog.hu/api/trackback/id/tr2415291426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

VolumeUp Facebook

Friss topikok

VolumeUp

Online zenei és könyves magazin a rock-, metal, punk műfajok világából; hírek, lemezkritikák, koncertbeszámolók, érdekességek, könyvajánlók.

süti beállítások módosítása